A német vállalat célja, hogy szert tegyenek a horvát gyártó hosszú évek alatt kifejlesztett technológiáira és az ott dolgozók tudására.

Köztudott, hogy a Porsche komoly terveket szövöget az elektromos hajtáslánc alkalmazása terén, így ebből a szemszögből egyáltalán nem meglepő, hogy az iparág egyik legerősebb szereplőjéhez fordultak.

Közel 10 évvel ezelőtt a Rimac Concept_One olyat mutatott, amiről a legtöbb autógyártó még csak álmodni sem mert, ráadásul márciusban is közel hasonló történet játszódott le, ugyanis megérkezett a horvátok újabb gyöngyszeme, a C_Two. A közel 2000 lóerős rendszerteljesítménnyel rendelkező elektromos hajtáslánc 1.86 másodperces 0-100-as gyorsulásra és 412 km/órás végsebességre lehet képes, vagyis hiába alkot egyre jobb és erőteljesebb hibrid modelleket a Porsche, jól látszik, hogy teljesítményben továbbra is óriási lemaradásban vannak.

Porsche 918 Spyder

Galéria: Porsche 918 Spyder

A hamarosan érkező tisztán elektromos üzemű Taycan remek kezdő lépés lehet a jövőt érintő tervek megvalósítása felé, melyben ezentúl már a horvát vállalatra is nagy feladat hárul, ugyanis a Porsche egyértelműen kijelentette, hogy elsősorban a Rimac elektromos hajtáslánc körüli munkálatai keltették fel a figyelmüket.

Az együttműködésnek más okokból kifolyólag a Rimac is örül, ugyanis a gyártó vezérigazgatója arra számít, hogy a két fél társulása megnyitja számukra az utat, és más autógyártók elektromos és csatlakoztatott technológia beszállítóivá válhatnak.

Galéria: Rimac C_Two - Genfi Autószalon 2018