A kis átfedésű töréstesztek hallatán még ma is megrezzennek a különböző autógyártók vezetői, ugyanis ez az, aminél a legnehezebb egy-egy modellnek megfelelő, értékelhető teljesítményt nyújtani.

Noha jelen esetben nem egy tesztről van szó, az alábbi videóban látható jelenet akár annak is beillene, ugyanis a Volvo XC70 vezetője áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan érkezett a szemből érkező teherautóval. Az ütközés nagyjából 62 km/órás sebesség mellett történt, ami megegyezik az EuroNCAP és az IIHS által lebonyolított kis átfedésű teszteknél mért sebességgel.

Mivel frontális ütközés esetén ez már komoly tempónak számít, meglepő látni, hogy a Volvo XC70 mennyire masszívan képes volt ellenállni a súlyban és méretben jelentősen nagyobb teherautónak. Természetesen az autó elejének nagy része eltűnt, ami szükséges volt becsapódás erejének csillapításában, ám az A-oszlop még csak meg sem hajlott, így a vezető és utasa végig biztonságban volt.

Egy biztos, az esélye annak, hogy az XC70 vezetőjének következő autója Volvo lesz, elég magas, ugyanis a szóban forgó modellnek most túlzás nélkül az életét köszönheti.