A széles vásárlóközönség számára megfizethető 35 ezer dolláros Model 3 gyártását 2019 első negyedévében kezdi meg a Tesla.

Mindezt Elon Musk, a vállalat vezérigazgatója erősítette meg a részvényeseknek tartott havi beszámolójában, ám, hogy ezért a pénzért pontosan mit is kínálnak majd a vásárlóknak, az jelen pillanatban még nem egészen ismert.

A Jalopnik értesülései szerint a gyártó egy kisebb, 50kWh körüli kapacitással rendelkező akkumulátort helyezhet az autóba, amely valamikor év vége környékén készülhet majd el. Néhány héttel ezelőtt Musk azt közölte, hogy a vállalatnak muszáj elérnie a heti 5000-es gyártási darabszámot a Model 3 esetében, majd ezt követően 3-6 hónapot kell várni az alapmodell piacra kerüléséhez. Jelen pillanatban azonban csak heti 3500 legyártott modellnél járnak, vagyis nem kizárt, hogy a 35 ezer dolláros változat esetében is csúszásokra kell majd számítani.

 

Apró érdekesség, a Tesla három évvel ezelőtt épp az olcsó változattal promózta a Model 3-at, amely több százezer vásárlót ösztönzött az előleg befizetésére, ám később kiderült, hogy ezen verzió érkezésére még kicsit várniuk kell. Az azóta eltelt időben egyes hírek szerint a foglalások negyedét már visszamondták, ám még mindig sokan vannak, akik türelmetlenül várják a "fapados" Model 3-at, amelynek magasabb felszereltségű változata májusban a legjobban fogyó közepes méretű, prémium kategóriás szedánná vált az Egyesült Államokban.

2018 Tesla Model 3