A francia autógyártó a kombi esetében is hasonlóan elegáns vonalakat alkalmazott, mint amit a néhány hónappal ezelőtt leleplezett szedánnál már láthattunk.

Az új 508 bemutatója remekül sikerült a gyártónak, hiszen a külső és belső stílusjegyek is nagy sikert arattak, az embereknek tetszett, amit alkottak, és valószínűleg nem lesz ez máshogy a most bemutatásra kerülő kombi változattal sem.

Az autó ugyanis a szedán formavilágát viszi tovább, az elnyújtott tető és hátsó rész pedig cseppet sem ront az összképből, sőt talán még javítja is azt egy kicsit, miközben az autót praktikusabbá és még sokoldalúbbá teszi. Maradt a jellegzetes frontrész is, és úgy összességében szinte minden, egyedül csomagtartó közepére helyezett Peugeot felirat szúrhat szemet az érdeklődőknek.

Nuova Peugeot 508 SW

Az utastérben helyet kapott az i-Cockpit, ami azt jelenti, hogy maradt a relatíve kis méretű kormány, a magasra helyezett 12.3 colos infotainment kijelző és adott a középen elhelyezett 10 colos panel is, ami az Apple CarPlay, Android Auto, Peugeot Mirrorlink és 3D-s navigáció funkciók működtetéséért és megjelenítéséért felel.

A stílusos megjelenés mellett a biztonságot érintő fejlesztésekről sem feledkeztek meg a mérnökök, van éjjellátó infra rendszer, stop/go funkcióval kiegészített adaptív tempomat, parkolás asszisztens, automata vészfék, sávtartó asszisztens, jelzőtábla-felismerő rendszer és holttérfigyelő is, vagyis ezen a téren sem lehet ok panaszra.

Nuova Peugeot 508 SW

Erőforrások tekintetében teljes az egyezőség, továbbra is egyetlen benzinmotor szerepel a kínálatban, ezt viszont kétféle teljesítménnyel is megvásárolhatják az ügyfelek, hiszen az 1.6 literes egység 180 és 220 lóerős változatokban is elérhető - mindkét blokk mellé nyolcsebességes automataváltót társít a gyártó. BlueHDi dízelmotorból kettő áll rendelkezésre, az 1.5 és 2 literes egységek 130, 160 és 180 lóerős teljesítménnyel állnak a vásárlók rendelkezésére. Ami a váltókat illeti, továbbra is adott a nyolcfokozatú automata, de igény esetén már a hatsebességes manuális is kérhető (csak és kizárólag a 130 lóerős motor mellé). 2019 második felében egy újabb változat is piacra kerül, esetében egy benzinmotoron alapuló hibrid rendszerről lesz majd szó.

Forrás: Peugeot

Galéria: Peugeot 508 SW