A bajor gyártó tavaly bemutatott Z4 tanulmányának formavilágát idézi a sorozatgyártott változat, amelyen már az utolsó simításokat hajtják végre a mérnökök. A BMW által kiadott közlemény szerint az autó hamarosan utakra kerül, a vásárlók pedig egy olyan modellt kapnak, amely vegytiszta roadster-életérzést nyújt majd számukra.
A hosszú motorháztetővel, rövid túlnyúlásokkal, alacsony tömegközépponttal és hagyományos vászontetővel szerelt modell csúcskategóriás változata a Z4 M40i lesz, amelyet agresszív első lökhárítója és a hűtőrács Y-alakot öltő berakásai különböztetnek majd meg a visszafogottabb variánsoktól. Az eltérések száma azonban itt még nem ér véget, ugyanis az első- és hátsó lökhárítóba vágott szellőzők, valamint a dupla kivezetésű kipufogórendszer is jelzi, hogy itt komoly teljesítményre kell számítani.

Hogy ez pontosan mit jelent, az egyelőre még kérdéses, mindenesetre annyit már elárult a gyártó, hogy egy "extrém erőteljes" sorhatos egység lapul majd a motorháztető alatt. Noha a pontos számok nem ismertek, azt már tudhatjuk, hogy a csúcsot jelentő típus esetében sportos hangolású, elektronikus vezérlésű lengéscsillapítókkal ellátott felfüggesztés, új fejlesztésű első tengely, nagy teljesítményű fékrendszer, szintén elektronikus vezérlésű hátsó differenciálmű, valamint könnyített alufelniszett is a kínálat részét képezi majd.
Az autó tesztelése jelenleg a BMW dél-franciaországi tesztközpontjában, az Autodrome de Miramas pályán zajlik, az eddigi visszajelzések pedig bizakodásra adnak okot. A gyártó közlése szerint egy remekül vezethető, pontos és dinamikus vezetési élményt nyújtó roadstert készítettek, amely adott esetben a decens kanyarsebesség mellett sem veszíti majd el kényelmi tulajdonságait.

A bajor vállalat egyelőre nem közölte, mikorra tervezik a modell bemutatóját, ám az a kijelentésük, miszerint hamarosan az utakon is viszont találkozhatunk vele, akár azt is jelentheti, hogy a leleplezés már az ősszel megrendezésre kerülő Párizsi Autószalonon megtörténik.
Forrás: BMW