Alighanem nyugodtan kijelenthetjük, hogy jelen körülmények között a világ legdrágább autója csakis egy Ferrari lehet, hiszen a legendás olasz gyártó modelljei körül alakult ki akkora rajongás, hogy egy-egy korlátozott példányszámban elérhető típusért sokan több tízmillió dollárt sem sajnálnak kifizetni.

Ezen típusok közül is a versenyspecifikus 250 GTO az, amely egyértelműen uralja ezt a területet, ugyanis különböző példányai évek óta veszik el egymástól a világ legdrágább autója címet, úgy, hogy közben a rivális gyártók modelljei értéküket tekintve nagyságrendekkel lemaradva követik őket.

Ez pedig mostantól még inkább így van, ugyanis az 1962 és '64 között gyártott 39 példány egyikéért a napokban egészen őrült összeget fizetett egy David MacNeil nevű amerikai milliárdos. Hogy pontosan mekkora volt ez az összeg, az nem teljesen tisztázott, egyes hírek 70, mások 80 millió dolláros (18.5 / 22 milliárd forint) vételárról írnak, de bármelyik is legyen a befutó, egyértelműen új világrekord született.

Az eddigi hivatalos rekordtartó egy 2014-ben értékesített GTO volt, azért közel 39.5 millió dollárt fizetett a vásárló. Mivel ezen példány egy aukció keretében kelt el, a pontos vételár is ismert, ám úgy tudni, korábban, 2013-ban magánszemélyek között is gazdát cserélt egy 250 GTO, aminél a vételár 52 millió dollárban lett meghatározva. Nem tudni, hogy valóban ennyit fizetett-e érte a vásárló, mindenesetre, ha igen, most akkor is új rekordot ünnepelhetünk.

A korábbi rekordtartó

Galéria: A világ legdrágább modellje - Ferrari 250 GTO