A japán gyártó zsinórban hatodik évében is legyőzhetetlennek bizonyult.

Az előző évekhez hasonlóan a Millward Brown piackutató cég ezúttal is elkészítette a legértékesebb autómárkák összehasonlítását, majd táblázatban rögzítették, melyek közülük a legértékesebbek.

Nagy meglepetés nem született, a Toyota hatodik éve vezeti a listát, és a jelek szerint nagyot kellene dobbantania a mögötte érkező gyártóknak ahhoz, hogy ezt a címet elvegyék tőle a következő években.

A japán vállalat 5% körüli növekedést produkálva 30 milliárd dolláros márkaértéket tud felvonultatni, míg a mögötte érkező Mercedes-Benz és BMW páros 25.69 illetve 25.62 milliárd dolláros értékkel bír, ami alapján jól látszik, hogy nagyon komoly csata van kialakulóban a két rivális német gyártó között.

2018 BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands
2018 BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands

Mögöttük azonban óriási leszakadás látható, ugyanis a Ford már csak 12.74 milliárd dolláros márkaértékkel bír, míg a Honda esetében 12.70, a Nissannál 11.43, az Audinál pedig 9.63 milliárd dollár ez az érték.

A lista nyolcadik helyén megtalálható az elektromos autók gyártására specializálódott Tesla is, amely a sorozatos nehézségek és botrányok ellenére 9.42 milliárd dolláros márkaértékkel rendelkezik - rajta kívül a Maruti Suzuki (6.38) és a Volkswagen (5.99) fért még fel a tízes listára.ű

Forrás: Millward Brown via HVG

Toyota Yaris GRMN-hivatalos fotók