Úgy tűnik, a Ford annak ellenére sem tud mit kezdeni a jelenséggel, hogy a vásárláskor eladást tiltó szerződést írattak alá az ügyfelekkel.

Mivel egy limitált kiadású sportautóról van szó - ami iránt ráadásul az érdeklődés is nagy - biztosra lehetett venni, hogy több olyan vásárló is lesz, aki csak haszonszerzés céljából dönt a megvásárlása mellett. Ezt kikerülendő a Ford alapos átvilágítás és szelektálás után választotta ki a leendő ügyfeleket, ami elvileg garancia lett volna arra, hogy a GT ne jelenlen meg már másnap a hirdetésekben, ám a jelek szerint lojális ügyfeleiben sem bízhat meg teljes mértékben a gyártó.

Plusz biztosítékként egy két éves időtartamra szóló eladási tiltást is rögzített a szerződésekben a Ford, ám ennek sincs túl nagy visszatartó ereje, hiszen azt követően, hogy John Cena néhány hét után eladta autóját, most itt az újabb példány, amely egy árverés keretében mindössze 11 kilométeres futásteljesítménnyel kereste gazdáját.

Ford GT enchères

Nem túl meglepő módon meg is találta, a szerencsés licitáló pedig 1.65 millió dollárt fizetett ki érte, ami összeg a szükséges illetékek megfizetése után 1.815 millióra kúszik majd, ami több mint háromszorosa annak a 450 ezer dollárnak, amit a Ford kért a sportautóért.

Az árverés lebonyolítása előtt a Mecum ügyvezetője, Dana Mecum elmondta, engedélyt kaptak az értékesítésre.

"A bíró a Mecum javára döntött ítéletében, így ha a Ford szeretné visszakapni az autót, örömmel látjuk képviselőjüket az aukción. Néhányan aggodalmukat fejezték ki az esetleges következményekkel szemben, ám semmilyen következménytől nem kell tartani."

 

"Licitálsz rá, megvásárolod, tied. Ez Amerika. Azt vásárolsz meg és adsz el, amit csak akarsz", mondta.

A Ford rövid közleményt adott ki az eset kapcsán, melyben a következőket írják: "Egyéni ügyfelekkel és jogi procedúrákkal kapcsolatos ügyeket nem kommentálunk, ám annyit elárulhatunk, hogy minden Ford GT-vásárló aláírt egy megállapodást, melynek értelmében 24 hónapig nem fenntartják az autóra vonatkozó tulajdonjogukat."

Gallery: Ford GT - Mecum Auction