A 356 replikáját május. 31-én mutatják be a nagyközönségnek, de az első képek már most is elérhetőek.

A Porsche 1948. június 8-án készítette el első modelljét, amely egy 356-os típusnevet viselő kétüléses roadster volt. A dátumból már látható, hogy hamarosan a 70. évfordulóját ünnepli a gyártó, amelynek alkalmából most újra életre keltették legendás autójukat.

A Porsche állítása szerint birtokukban van az eredeti, 1948-ban gyártott modell, ám olyan rossz állapotnak örvend, hogy gyakorlatilag lehetetlen lenne azt restaurálni, ezért úgy döntöttek, inkább egy replikát készítenek.

Porsche First 356 Replica

Annak érdekében, hogy a végeredmény a lehető legjobban hasonlítson a 70 évvel ezelőtti példányra, a szakemberek az eredeti modell 3D szkennelésével fektették le az alapokat. Mint az a fotókon is látható, végül kiváló munkát végeztek, igaz, ehhez idő is kellett, ugyanis a projekt mintegy nyolc hónapot vett igénybe.

Bár a 356 replika csak kiállítási célokat fog szolgálni, valójában nagyon is működőképes, meghajtásáról pedig - akárcsak hét évtizeddel ezelőtt - továbbra is egy 1.1 literes 40 lóerős egység gondoskodik.

Forrás: Porsche 

Galéria: Porsche 356 Replika