Nehéz magyarázatot adni arra, miért érezte fontosnak az élő bejelentkezést a sofőr, aki önmagán kívül további nyolc ember életéért is felelt.

Élőben közvetítette az egyik közösségi portálon a kilenc ember halálát okozó ceglédberceli balesetet a kisbusz sofőrje - közölték romániai hírforrások. 

Az Adevarul bukaresti napilap internetes oldalán, és több más romániai portálon is közzétett felvételen az látszik, hogy a sofőr önmagát is filmezi, majd a telefonja kameráját az út felé fordítja, és  egy egyenes útszakaszon egy kisbusz valamint egy teherautó előzésébe kezd. Jól látható, hogy jön szembe a piros fülkéjű teherautó, de a sofőr semmit nem próbál tenni azért, hogy elkerülje az ütközést.

A román sajtóba a felvételnek egy olyan változata került, amelyen a minden bizonnyal sokadjára lejátszott közvetítést nézi és román nyelven kommentálja egy férfihang, miközben a háttérben zene hallatszik. Azt állapítja meg, hogy a sofőr bizonyára azért nem figyelt az útra, mert az előzés közben olvasta az élő közvetítéséhez fűzött kommentárt.

 

A Digi 24 hírtelevízió szerint a kisbusz Szlovéniából tartott Románia felé. Utasai a Maros megyei Désfalváról (Deaj) származtak. 

A román külügyminisztérium kedden késő este azt közölte, hogy az áldozatok nagy számára való tekintettel a holttestek hazaszállításának a költségeit a minisztérium sürgősségi alapjából fedezik.

 

Forrás: MTI; Fotó: Mihádák Zoltán/MTI