Az X5 továbbra is a BMW egyik húzómodellje, mindezt úgy, hogy meglehetősen „koros” darabnak számít a felhozatalban. Magyarországon 350 darabot adtak el belőle 2017-ben, ezzel a harmadik legkelendőbb BMW volt hazánkban az 5-ös és a 3-as sorozat után.
Közben zajlik a modelloffenzíva második szakasza, aminek keretében 20 új és átdolgozott modellt mutatnak be 2018-ban. A hangsúlyt a luxus és az X kapja, jegyezte meg Krüger, előbbibe pedig olyan kocsik sorolhatóak, mint az új Rolls-Royce Phantom, vagy a nemrég debütált Cullinan. A BMW részéről még idén érkezik a 8-as Coupé, méghozzá a Le Mans-i 24 órás előestéjén. Összesen legalább hat modellből fog állni a 8-as széria, beleértve az M8 Gran Coupét is, erősítette meg Krüger. Év végén beindul az új X7 gyártása is, ami egyszerre luxus és X, összekötve a két vezérfonalat.
Ami pedig az X modelleket illeti, a sort az új X3 és X2 nyitotta, nyártól kapható lesz a frissített X4 is, majd Krüger hozzátette, „még idén lesz utódja az X5-nek”.
