A Tesla óriási lelkesedéssel és tervekkel mutatta be Model 3 típusú, széles vásárlóközönség számára elérhető elektromos autóját, ám ennek már két éve, azóta pedig túl sok mindenre nem jutottak vele.

Mindez persze nem az autónak, hanem sokkal inkább a gyártási nehézségeknek köszönhető, ugyanis Elon Musk "túlrobotizálta" azt, aminek köszönhetően folyamatosak a problémák. Ezen problémák kiküszöbölése miatt korábban már 3 napra leállították a gyártást, ám nem sikerült minden feladatot maradéktalanul elvégezni, ezért május 26 és 31 között ismét szüneteltetik a típus gyártását.

Ezen időtartam alatt optimalizálják az egyes folyamatokat, a nagy hibaszázalékkal dolgozó robotokat átprogramozzák, ha pedig szükséges, ki is veszik a szalag mellől. 

Az újabb leállás bejelentésekor Musk némi jó hírt is közölt, ugyanis elmondta, hamarosan napi 500, azaz heti 3500 Model 3 előállítására is képesek lesznek. Hogy valóban így lesz-e, az jó kérdés, mindenesetre ezt a számot már tavaly év elején el kellett volna érniük, így olyan nagy tettet azért most sem hajtanak véghez.

Hamarosan egyébként bejelentésre kerülhet az új Gigafactory helyszínének bejelentése is, amely kapcsán szinte biztosan Sanghajra esett a választás, ugyanis Tesla Shanghai Co. Ltd. néven már a helyi vállalatot is megalapította Elon Musk és csapata.

 

Galéria: 2018 Tesla Model 3