A Volvo korábban is jelezte, hogy számukra véget ért a dízelkorszak, ám az első igazi jelek csak most látszódnak.

A Volvo vezérigazgatója, Håkan Samuelsson még tavaly bejelentette, hogy leállítják az új dízelmotorok fejlesztését, most pedig úgy tűnik, hogy szép lassan a meglévőket is kivezetik a kínálatból.

A Financial Times-nak adott interjújában ugyanis Samuelsson megerősítette, hogy a nyáron bemutatásra kerülő következő-generációs S60 esetében már hiába keresik majd a vásárlók a dízemotorral szerelt változatot, olyan ugyanis nem lesz a portfólióban. Az S60 dízelmotoros változatának száműzése nehéz döntés volt, ám a lépés teljes mértékben összhangban van a korábbi tervekkel, melyek szerint 2025-re az értékesített modellek 50 százalékának elektromos hajtáslánccal kell rendelkeznie.

 

Samuelsson szerint a dízelmotor mellőzése oka nem feltétlenül a károsanyag-kibocsátás mennyiségében keresendő: "Nem mondjuk azt, hogy a dízel jobban szennyezi a környezetet, mint benzines társa, de sokkal komplikáltabb a felépítése és drágább is", mondta, majd hozzátette, hogy a szigorodó előírások nagy feladatok elé állítják a gyártókat, akiknek komoly összegeket kell megmozgatniuk annak érdekében, hogy a szabályoknak maradéktalanul megfeleljenek.

Más típusok esetében továbbra is elérhetővé teszi majd dízelmotorjait a Volvo, ám az S60 kapcsán meghozott döntés tökéletesen szemlélteti, hogy mire számíthatunk tőlük a jövőben.

Forrás: Financial Times

Gallery: 2018 Volvo S60 renderképek