Mindössze két napja mutatták be a patinás gyártó első SUV-ját, ám a legfrissebb szerint a kivételezett ügyfeleknek már hamarabb leszállításra került az újdonság.

A részletek egyelőre még nem teljesen ismertek, ám az Almuraba nevű szaúdi lap értesülései szerint egy helyi sejk már meg is kapta az új crossovert, ráadásul minderre még a hivatalos bemutató előtt sor került.

Úgy tudni, a sejknek kivételezett státusza ellenére is alá kellett írnia egy titoktartási nyilatkozatot, melynek értelmében a bemutató pillanatáig nem közölhetett képet új szerzeményéről, amiért 640 ezer dollárnak, vagyis 168 millió forintnak megfelelő összeget fizetett.

A Bentley Bentayga és a Range Rover ellen csatába induló, egyébként ismerős formát felvonultató Cullinanról bővebben is írtunk, ezen cikkünket lejjebb találjátok.

Kapcsolódó tartalom: