A jól ismert műhely számos remek alkotásáról beszámolhattunk már, ám amíg az esetek többségében a teljesítménynövekedés játszotta a főszerepet, itt most távolról sem ez a helyzet, ugyanis a Brabus fel sem nyitotta a motorháztetőt.

Sőt, igazából máshol sem végeztek jelentős módosításokat, hiszen a frontrész változatlan maradt, a hűtőrács és a csomagtartó pedig mindössze annyiban módosult, hogy megjelent rajta a Brabus embléma. Az autó hátsó része szintén gyári állapotban tündököl, noha a D40 jelzés mellett azért a tuner neve ide is felkerült.

Felnik terén ugyanakkor öt opció is a vásárlók rendelkezésére áll, melyek mérete 20 és 21 col között változtatható. Utóbbi talán egy kicsit már a túlzás kategóriába esik, ám vannak itt más érdekességek is, ugyanis két, első ránézésére tömörnek tűnő felni is bekerült a kínálatba, amik egyrészt furcsán mutatnak, másrészt pedig a féktárcsákat és a féknyergeket is rejtve hagyják, ami egy ilyen típusú autó esetében nem túl szerencsés kialakítás.

Brabus Parts Mercedes CLS-Class

A külsőhöz hasonlóan az utastér sem változott meg drasztikus mértékben, ám némi fényjátékra azért számíthatnak a vásárlók. A megvilágított küszöb és fém pedálok mellett egy egyedi készítésű ajtózáró elem is beépítésre került, de talán ez minden, ami említésre méltó.

A kívül-belül teljesen feketében tündöklő változat a visszafogott módosítások mellett is kifejezetten remek látványt nyújt, olyannyira, hogy nem lennénk meglepve, ha a gyári alapmodell helyett sokan inkább ezt választanák.

Forrás: Brabus

Galéria: Brabus Mercedes-Benz CLS