Eladóvá vált Jenson Button korábbi autója, melyet most bárki megvásárolhat magának.

A T200010-es alvázszámú Honda NSX 2004 áprilisában hagyta el a gyártósort, első tulajdonosa pedig nem más, mint Jenson Button volt, aki ajándékba kapta a modellt a gyártótól. 

Button aztán néhány év használat után megvált tőle, ám az elmúlt 14 évben pedig három tulajdonosa is volt. Az autótól most megválni szándékozó tulajdonos 2013-ban, egy magángyűjtemény részeként vette meg a 3.2 literes V6-os motorral szerelt kupét, amely manuális váltóval és Long Beach Blue fantázianevű metálfényezéssel várja, hogy valaki kedvet kapjon a vásárláshoz.

Honda NSX 2004

A mai napig összesen 43.748 kilométert tettek meg az autóval, ami figyelembe véve, hogy 14 éve van jelen az utakon, egyáltalán nem sok. Ennek megfelelően állapota is kiváló, amiben az is szerepet játszik, hogy minden egyes tulajdonosa gyári nagyszervizben részesítette, így az új vásárló bizonyítottan olyan modellhez fog jutni, amelynek alkatrészei teljesen eredetiek és nem utángyártottak.

A minőség, az állapot és persze egykori tulajdonosa mind felfelé húzza az árakat, így nem is olyan meglepő, hogy az érdeklődőknek 113 ezer eurót, vagyis valamivel több mint 33 millió forintot kell fizetniük érte.

Forrás: Parkwayspecialistcars

Honda NSX 2004