Átlagosnak semmiképpen sem nevezhető megjelenéssel és fényűző utastérrel érkezik a hatkerekű Range Rover pickup.

A Mercedes-AMG G63 6x6 piacra dobása óta több gyártó is kedvet kapott már hasonló modell elkészítéséhez, ez a hullám pedig úgy tűnik, hogy Görögországig is elért, ugyanis a jacht-tervező Teodoros Fotiadis úgy döntött, a Range Rovert alapul véve elkészít egy ilyen modellt.

 

Ami esetében még furcsábbá teszi a történetet, az az a tény, hogy Fotaidis nem elégszik meg azzal, hogy hat kerékkel látja el az SUV-t, ugyanis pickuppá is alakítják azt, így biztosítva számára extravagáns megjelenést és plusz funkcionalitást. Állítása szerint a modell kizárólag jachttulajdonosok számára készül, akik a hajó és a villáik közti távolságot tehetik majd meg a semmihez sem hasonlítható hatkerekűvel.

 

A Superyacht Land Tender SLT nevet viselő modell pontos specifikációi egyelőre nem ismertek, ám azt már tudhatjuk, hogy az utastérben kiváló minőségű anyaghasználatra és minden eddiginél nagyobb helykínálatra érdemes számítani. A további részletek megismeréséig azonban még várnunk kell, ugyanis a különleges kiadású SUV debütálására csak szeptemberben, a Monaco Yacht Show keretében kerül majd sor.

Forrás: The Arsenale

Galéria: Range Rover Superyacht Land Tender