Az ingolstadti gyártó 1.16 millió autó visszahívását jelentette be világszerte, ugyanis a 2 literes FSI benzinmotorokkal hajtott bizonyos típusoknál fennáll a veszélye az elektromos működtetésű hűtőfolyadék-szivattyú meghibásodásának.

A leírás szerint a szivattyú a hűtési rendszerből esetlegesen érkező törmelékek miatt eltömődhet, de az is előfordulhat, hogy a túlzott nedvesség miatt rövidzárlat keletkezik. Mindez extrém esetekben akár tüzet is okozhat, ám a gyártó állítása szerint ilyen jelenségről egyelőre még nem hallottak.

Audi A5 Sportback 2017

Az érintett modellek között a 2013 és 2016 között gyártott A4 szedán és A4 Allroad, a 2013 és 2017 között gyártott A5 Cabriolet, Sportback és Q5, valamint a 2012 és 2015 között készülő A6 típusok szerepelnek. Az Audi június 11-től kezdődően értesíti a tulajdonosokat, akiknek a közeli márkaszervizbe kell elvinniük autóikat, ahol a szakemberek ingyen cserélik majd ki a problémát okozó alkatrészt.

Az eset pikantériája, hogy ugyanezen autókat hasonló okból kifolyólag tavaly már mind visszahívták, ám akkor a gyártó úgy döntött, hogy egy szoftverfrissítéssel orvosolja a problémát. Mára kiderült, a tűzeset előfordulásának esélye továbbra is fennáll, ezért a biztonság kedvéért újbóli visszahívást rendeltek el.

Forrás: Audi

 

Galéria: Audi A5 Cabriolet (2017)