Pályára gurult a néhány nappal ezelőtt bemutatott elektromos-meghajtású I.D R Pikes Peak, melyet a legendás hegyi felfutóra készít fel épp a német vállalat.

A dízelbotrány után számíthattunk rá, hogy a Volkswagen az elektromos-meghajtású modellek felé fordul, és nem is kellett csalódnunk, hiszen a következő években több ilyen autó is érkezik majd tőlük, amikhez a nemrég leleplezett I.D R Pikes Peak technológiája szolgáltathatja az alapot.

A méretes hátsó szárnnyal ellátott sportautóról eddig csak képeket láthattunk, ám a gyártó úgy döntött, egy videót is megoszt róla, amin végre pályakörnyezetben is láthatjuk - igaz, egyelőre csak nagyon visszafogott tempóban körözgetve. "A Volkswagen I.D. R Pikes Peak már álló helyzetben is egy lenyűgöző autó, amikor pedig mozgásban van, még csodálatosabb", áll a videó leírásában, amiből azért némi elfogultság is kiolvasható.

 

Forma-1-es autóknál is jobb gyorsulás

A Volkswagen nagyon komolyan veszi a Pikes Peak-i hegyi felfutót, többször is kijelentették, hogy a győzelemre hajtanak, ezért az autó megalkotásakor mindent beleadtak. A hajtáslánc részét képező négy villanymotor összteljesítménye a 680 lóerőt, nyomatéka pedig a 650 Nm-t is eléri. Mivel az I.D R mindössze 1100 kilogrammos önsúllyal rendelkezik, 2.25 másodperc is elegendő számára a 0-100-as gyorsulás letudásához, amivel akár egy F1-es versenyautót is maga mögé utasíthatna.

Bár az autó jól sikerült, és a felkészülés is ütemterv szerint halad, egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy sikerül-e majd megdönteni azt a 8:57.118-as időt, amit még Rhys Millen állított fel korábban a szintén elektromos eO PP03 volánja mögött ülve.

Forrás: Volkswagen

 

Volkswagen - Pikes Peak