A tervezetben szereplő belépőszintű modellek az Autocar értesülései szerint az eredeti Land Rover Freelander jellegzetes stílusjegyeit idézhetik majd fel, amik hozzájárultak a típus európai piacvezető szerepéhez.
A most elkészíteni kívánt modellek azonban még kisebbek lennének, ugyanis az új SUV-k hosszúsága valahol 4.2 méter körül alakulna. A Land Rover tervei szerint három autó készülne, mindhárom saját tulajdonságokkal és megjelenéssel felvértezve, csakúgy, mint a Discovery Sport, a Range Rover, vagy épp a hamarosan érkező Defender. Hogy a három közül melyik típus gyártását indítják először, egyelőre nem ismert.

Az Autocar úgy tudja, a Land Rover a Discovery Sport alá pozicionálva készítheti el első modelljét, ugyanis ebben a szegmensben a legnagyobbak a különbségek a rendelkezésre álló típusok között. Amennyiben a híreknek hinni lehet, úgy egy Land Rover vezető már arra is utalást tett, hogy a 'baby' SUV még a Freelander nevet is visszahozhatja a köztudatba.
Ugyanezen jelentés azonban arról is ír, hogy egy kompakt méretű Defender megalkotásra eshet elsőként a gyártó választása, tehát egyelőre teljes a bizonytalanság ezen a téren.
Forrás: Autocar