Mondanánk, hogy nagyon fájt neki, ám a Targa Tasmania Rally szervezői szerint a rövid kitérő sem tudta eltántorítani a modellt céljai elől.

Az LM002 és annak utódja, a Lamborghini Urus egyértelműen alkalmas lenne arra, hogy az aszfaltról letérve dimbes-dombos füves területeken vágtassanak velük, ám mindez aligha mondható el arról az Aventador SV-ről, amely vérbeli sportautónak tekinthető, ennek köszönhetően pedig hasmagassága is elenyésző.

A Targa Tasmania Rally-n történő „balesetnek” köszönhetően azonban az is kiderült, akkor sem esik kétségbe a modell, ha esetleg kizökken a kényelemből, ugyanis a verseny szervezői szerint az elrontott kanyar és némi szemrevételezés után a modell visszatért a kijelölt útra és folytatta a versenyzést.

 

Az autóban ülők szerencsére semmilyen sérülést nem szenvedtek, így továbbra is ott vannak az április 16-án elrajtolt 300 járművet számláló mezőnyben, és ha szerencséjük lesz, a több mint 2000 kilométeren át tartó és 40 szakaszból álló verseny végén a célvonalon is áthaladhatnak.

 
Lamborghini Aventador SV