A Mercedes teaser kampánya még javában zajlik, ám a legkevésbé sem zavarta azt az illetőt, aki nemes egyszerűséggel feltöltötte a hivatalos sajtófotókat az internetre. A CarNewsChina oldalán felbukkant képeken egyértelműen az április 25-én bemutatásra kerülő újdonság látható, így el tudjuk képzelni, hogy a gyártónál most nem repesnek az örömtől.

Az autó megjelenését tekintve biztos lesznek olyanok, akik elégedetlenkedve csóválják a fejüket, és meg kell hagyni, tényleg furcsa látványt nyújt a Vision Mercedes-Maybach Ultimate Luxury. Bár korábban "vadonatúj hűtőrácsról" beszélt a gyártó, nem meglepő módon a ugyanaz a vertikális lamellákkal rendelkező design került fel a modellre, mint amit az új S-osztálynál vagy a hosszított tengelytávú Pullman verziónál is láthattunk már. Az osztott hátsó ablak jelenlétére is érkezett már utalás, ám, hogy ennek alkalmazása jó ötlet volt-e, az csak a visszajelzésekből fog majd kiderülni.

Az Autocar információi szerint tisztán elektromos hajtáslánc került az autó alá, a négy villanymotor által leadott teljesítmény mértéke pedig a 740 lóerőt is elérheti. A 80 kWh-s akkumulátorcsomag európai menetciklus szerint mérve 500 kilométer megtételét garantálhatja, ám valójában ennél jóval kevesebbre érdemes számítani.

Bár az eddigi információk szerint a modell a következő-generációs GLS Maybach-változatának előfutára lenne, a tesztelés közben lőtt kémfotókon a GLS merőben eltérő formával rendelkezik, így érdekes lesz látni, hogy pontosan milyen szerepet is szán újdonságának a gyártó.

Forrás: CarNewsChina via Autocar

 

Galéria: Vision Mercedes-Maybach Ultimate Luxury