A Volkswagen most hétvégén jelentette be, hogy 2020-tól teljesen automatikus parkolásra képes funkcióval látják el autóikat. A rendszert jelenleg még a hamburgi repülőtéren tesztelik, ám két év múlva már az értékesített modellekben is megszokott jelenség lesz.

A gyártó az INRIX kutatásaira hivatkozva elmondta, a németek évi 41, a britek 44, a New Yorkban élők pedig 107 órát töltenek el parkolóhelykereséssel, ez pedig egy olyan teher, amitől ők szívesen megszabadítanák az embereket.

Noha számos autógyártó dolgozik hasonló technológián, a VW állítása szerint az ő rendszerük egyedi, az ugyanis az autó tájékozódásához az adott parkoló térképe mellett egy környezetfelismerő rendszert is bevet, lehetővé téve az autó számára, hogy önmagától keressen szabad parkolóhelyet.

A gyártó közlése szerint a technológia kezdetben csak bizonyos modellekben kap helyet, használni pedig csak a forgalomtól elzárt, erre a célra kiválasztott többemeletes parkolóházakban lehet majd. Ezt követően megkezdődik a forgalom lassan történő bevonása is, végül pedig teljesen hétköznapi jelenéséggé válik a fejlesztés, aminek pontos technikai hátteréről egyelőre nem kívánják lerántani a leplet.

Forrás: Volkswagen

Volkswagen Autonomous Parking