Az AMG részleg vezetője, Tobias Moers szerint a négyajtós GT Coupé után újabb saját modellek is érkezhetnek.

Könnyen elképzelhető, hogy a már létező GT Coupé és az új négyajtós GT Coupé mellé újabb modellek is érkeznek az AMG kínálatába, legalábbis erre lehet következtetni a részleg vezetőjének, Tobias Moersnek a szavaiból. 

Az említett két GT modell az első páros, amely úgy került bemutatásra, hogy nem egy átlagos, bárki által megvásárolható Mercedes modell átalakított változata, ám Moers szerint jó esély van rá, hogy számuk a későbbiek során még bővülni fog, noha az egyedi AMG SUV elkészítését már most kizárta.

"A négyajtós GT-nek egyértelműen ott volt a hely a piacon, AMG SUV-ból viszont számos remek típussal rendelkezünk már, így nincs értelme ellopni előlük a vásárlókat csak azért, mert a saját autónkat is képesek lennénk elkészíteni", mondta.

Mercedes-AMG GT 4-Door Coupe

Hogy pontosan milyen formában érkezhet meg az újdonság, az egyelőre még rejtély, mindenesetre egy kisebb, megfizethetőbb árú sportautó jól illene a képbe, amivel elsősorban a Porsche Boxster és a Cayman értékesítési számaira mérhetnének mérsékelt csapást.

Ennek persze aligha örülne a Porsche, főleg annak fényében, hogy a nyíltan a Panamera Turbo S E-Hybrid ellen csatába küldött négyajtós GT Coupé csúcsváltozata is 800 lóerő fölötti összteljesítménnyel rendelkező hibrid hajtáslánccal kerül majd a kereskedésekbe, vagyis szinte biztosra vehető, hogy a szegmensben eddig egyeduralkodónak számító Porsche körül szűkülni fog a tér.

Forrás: Autocar