Biztosan sokaknak feltűnt már, hogy hiába vásárolják meg relatíve nagy számban az adott esetben több millió dollárba is kerülő sportautókat, mégsem gyakran látunk róluk olyan felvételeket, amikor igazi megszállott módjára gumit égetnének velük a tulajdonosok.

Mindez több dologra vezethető vissza, hiszen egy részük igyekszik a lehető legkevesebbet közlekedni az autóval, óvni annak állapotát, hogy később némi haszonnal tudjon túladni rajtuk, míg vannak olyanok is, akiknél pusztán az anyagiak szabnak gátat az efféle szórakozásnak.

 

Kissé furcsa lehet ezt olvasni, de az egyedi készítésű Michelin abroncsok darabára a 40 ezer dollárt is elérheti például egy Bugatti Veyron esetében, ami azt jelenti, hogy egy szett ára forintra átszámolva a 40 milliót is elérheti - ez az összeg pedig a leggazdagabbak számára sem feltétlenül ér meg néhány percnyi szórakozást, így viszonylag ritkán láthatunk olyat, amit a fenti felvétel mutat.