A Porsche hivatalosan is bejelentette, hogy létrehoztak egy Cayman GT4 osztályt az idei Pikes Peak-i hegyi versenyre. A kategóriában csak és kizárólag a Porsche Cayman GT4 Clubsport, Clubsport MR és az IMSA sorozatban versenyző Clubsport modellek vehetnek részt. Úgy tudni, összesen nyolc autóval kell számolni, amelyek vezetői a gyártó által felkínált trófeáért versenyezhetnek majd.

Annak érdekében, hogy a nyolc versenyző a lehető legjobb támogatást kapja, a Porsche gyári versenyzője és a Pikes Peak-i verseny regnáló bajnoka, Romain Dumas is ott lesz az eseményen, hogy koordinálja az osztályban történteket. Mindemellett azonban más feladatai is lesznek, hiszen a Volkswagen elektromos-meghajtású modelljének volánja mögött ő is nekivág a versenynek, ám rendelkezésre áll még rajta kívül a Pikes Peak-veterán Jeff Zwart is, akinek tanácsaira minden pillanatban számíthatnak a résztvevők.

Porsche Cayman GT4 Clubsport Manthey-Racing

A Porsche Motorsport észak-amerikai elnöke, Dr. Daniel Armbruster a sajtónak nyilatkozva elmondta, a múlt sikerei és a verseny népszerűsége miatt egy percig sem volt kérdéses számukra, hogy rajthoz állnak, a saját kategóriával kapcsolatban pedig elmondta, a következő évekre további bővítéseken gondolkodnak.

Forrás: Porsche

 

Galéria: Porsche Cayman GT4 Clubsport