Az autógyártó nemrég tartotta meg éves beszámolóját, mely után Oliver Blume interjút adott a Forbes-nak. Ebben elmondta, a Tesla modelljei semmilyen mértékben nem játszanak kiemelkedő szerepet a Mission E fejlesztése és tesztelése során, ami azért nem feltétlenül biztos, hogy tényleg így van.

Néhány hónappal ezelőtt ugyanis már lehetett látni olyan kémfotókat, amiken három Mission E prototípus és több Model S indult tesztútra Svédország északi részén, tehát bár a Porsche azt állítja, nem a Model S teljesítményét szeretnék felülmúlni, valójában alaposan megvizsgálták annak kezelhetőségét, teljesítményét és hatótávolságát is.

2020 Porsche Mission E kémfotók

Galéria: 2020 Porsche Mission E kémfotók

A két gyártó között persze nem túl jó a viszony, hiszen nagyjából egy hónappal ezelőtt a Porsche azt állította, hogy a Model S mindössze két teljes erejű gyorsulásra képes mielőtt megadná magát, majd gyorsan hozzátették, a Mission E esetében a hosszú ideig tartó, végsebesség körüli száguldozás is többször megismételhető lesz.

Az autóról ugyanakkor nagyon kevés információ látott eddig napvilágot, mindössze annyit tudhatunk, hogy egy 800 V-os rendszer köré építik, 400 kilométer megtételére pedig mindössze 20 perc töltés után is képes lesz.

Forrás: Forbes