Az Autocar értesülései szerint az amerikai gyártó enyhe hibrid rendszerrel kívánja bemutatni következő-generációs Focus RS modelljét, aminek köszönhetően annak teljesítménye a 400 lóerőt is meghaladhatja. A lap úgy tudja, a bemutató 2020 környékén esedékes, a cél pedig egyértelműen a Mercedes-AMG A45 megelőzése.

A 48-voltos hibrid rendszer alkalmazása akár 575 Nm körüli nyomatékot is eredményezhet, így a modell ezen a téren is felveheti a versenyt a Mercedes-AMG A45 – Audi RS3 Sportback párossal. Nem mellékes az a tény sem, hogy a hibrid technológia hozzásegítheti a modellt a károsanyag-kibocsátási értékek csökkentéséhez, aminek elsősorban az európai piacon lehet kiemelkedően fontos szerepe.

Ford Focus RS Red Edition

Galéria: Ford Focus RS Red Edition

Amennyiben az Autocar értesülései helyesek, úgy az új Focus RS-ben továbbra is a 2.3 literes, turbófeltöltővel ellátott négyhengeres benzinmotor teljesít majd szolgálatot, ám már némileg megnövelt teljesítménnyel. Mivel az összteljesítmény könnyedén 400 lóerő fölé csúszhat, nem kizárt, hogy a modell 0-100-as gyorsulási ideje javul, ami a lap szerint azt jelentheti, hogy az érték a jelenlegi 4.7-ről akár 4.2 másodpercre is lecsökkenhet.

Forrás: Autocar