Bár nem ugyanazon kategóriákban versenyző autókról van szó, ennél szorosabb eredményre számítottunk volna.

Ha csak a papíron lévő számokat nézzük, azt gondolhatnánk, hogy a McLaren 720S és a Dodge Demon egy remek párost alkothat a pályán, hiszen a 720S 10 másodperc alatti negyedmérföldes futásra képes lehet, miközben a Demon még nála is gyorsabb, ugyanis a Dodge közlése szerint a táv akár 9.65 másodperc alatt is letudható.

Jelen esetben azonban állórajt helyett gördülőrajttal mérkőztek meg egymással a felek, így pedig a teljesítmény-súly arányra sokkal nagyobb figyelem és szerep hárul, ami miatt a Demon esélyei némiképp megcsappannak.

Mindezt lehet még tetézni azzal, hogy a 720S légellenállási együtthatója is sokkal jobb, mint a Demoné, ha pedig mindezt figyelembe vesszük, már nem is annyira meglepő, hogy a két fél többször is megismételt csatáját mindannyiszor a McLaren nyerte - ráadásul jelentős különbséggel.

 

Hírek a McLaren háza tájáról:

Forrás: DragTimes