A Bugatti vezérigazgatója szerint már nem élvez prioritást számukra a sebességrekord megdöntése.

Az elérhető 500 Chironból 320 már gazdára is talált, vagyis sikerként könyvelheti el a gyártó a modellt, amely esetében már nincs szükségük arra, hogy bizonyítsák, ez most a leggyorsabb hiperautó a világon.

Míg korábban több helyről is úgy nyilatkoztak a Bugatti vezetői, hogy újra nekifutnak a rekorddöntésnek, most úgy tűnik, a projekt egyértelműen a háttérbe került, legalábbis erre lehet következtetni a CNBC-nek nyilatkozó Stephan Winkelmann szavaiból. 

"Rengeteg dolog van az asztalomon, a sebességrekord megdöntése számomra nem élvez most prioritást - azt sem tudom pontosa, milyen tempóra lenne képes az autó", mondta a vezető. Arra a kérdésre, hogy a későbbiekben sor kerülhet-e egy rekorddöntésre, Winkelmann mindössze annyit mondott, hogy "talán, nem tudom", vagyis egyáltalán nem biztos, hogy újra rajtvonalhoz állítja modelljét a Bugatti.

Egyes vélemények szerint ennek okát a Koenigsegg Agera RS gyorsaságában kell keresni, azt látva ugyanis a Bugatti úgy ítélte meg, hogy fölösleges lenne újabb próbálkozást tenni, mivel nem látják azt az erőt a Chironban, ami az Agera RS elé repíthetné.

Ehhez egyébként a 447.2 km/órás végsebességet kellene felülmúlni, de ott van még a 0-400-0-ás menet is, amelynél a Chiron mintegy 5.5 másodperces lemaradásban van az Agera RS-hez képest.

Forrás: CNBC