A maranellói gyártó legújabb sportautóját egy átlagos hétköznap videózta le néhány szerencsés autórajongó.

Az új Ferrari 488 Pistában a gyártó eddigi legerősebb V8-as erőforrása kapott helyet, amely annak a turbós egységnek a továbbfejlesztett változata, amely 2016-ban és 2017-ben az év motorja díjat is bezsebelhette. 

A 3.9 literes ikerturbós V8-as 720 lóerőnyi teljesítményt és 770 Nm-es nyomatékot ad le a Pistában, aminek köszönhetően a Lamborghini Huracan Performante és a Porsche 911 GT2 RS fölé, valamint a szédületes McLaren 720S-sel egy szintre került a modell.

A hivatalos adatok szerint a 0-100-as sprinthez 2.85 másodperc szükségeltetik, a 0-200-as gyorsulás 7.6 másodperc alatt zajlik le, a végsebesség pedig 340 km/óra körül korlátozódik. Az aerodinamikai fejlesztések a versenysportból érkeztek meg az autóra, amely ezeknek köszönhetően mintegy 20 százalékkal nyújt nagyobb leszorítóerőt, mint a 488 GTB.

 

Magáról a modellről tehát minden lényeges információ tudható, ám azt, hogy hogyan mutat természetes fényviszonyok között, egyelőre még nem nagyon láthattuk. Most azonban nem kell tovább várnunk, az alábbi felvétel ugyanis remek összképet fest autóról.

Forrás: YouTube/SupercarsNews