Ahogyan arra a modell nevéből is következtetni lehet, az új változat pályaspecifikus opciókkal tarkított csomagot kapott a gyártótól.

Az 570 S Coupé Track Pack mára a kupéértékesítések 10 százalékát teszi ki, így nem csoda, hogy a McLaren immár a Spidernél is elérhetővé tette ezt az opciót, amely tökéletes kiegészítő lehet a pályanapokra kilátogatók számára. Fontos azonban megemlíteni, hogy a gyártó továbbra is alkalmasnak tartja napi használatra a modellt, tehát szó sincs róla, hogy ezentúl már csak pályakörnyezetben hajthatják azt a vásárlók.

Ha már szóba kerültek a vásárlók, akkor érdemes megemlíteni, hogy a csomag csak és kizárólag új autó vásárlása esetén rendelhető. Azok, akik beruháznak rá, egy, az alapmodellnél 33 kilogrammal könnyebb sportautót kapnak, amely alá egy öblösebb hangzású új kipufogórendszer is bekerült. A súlycsökkentés érdekében az eddiginél jóval több karbonelem köszön vissza a Spideren, de kicserélték a kerekeket is, amik ezúttal már 15 kilogrammal nyomnak kevesebbet, mint korábban.

McLaren 570S Spider Track Pack

Hasonló elv okán karbonszálas versenyüléseket helyeztek az utastérbe, ezek 13 kilogrammal csökkentették az autó súlyát, de az ajtópanelnél, a műszerfalnál, a kormánynál és a McLaren Iris infotainment rendszer környékén is visszaköszön a közkedvelt kompozit anyag.

Ami magát az erőforrást illeti, semmi sem változott, továbbra is a 3.8 literes ikerturbós V8-as egységet használja a modell 570 lóerős teljesítménnyel. A könnyített súlynak köszönhetően kategóriája legjobb teljesítmény-súly arányú autója lett a McLaren saját telemetriai rendszerével is felvértezett 570S Spider Track Pack, amely az alapmodellnél 17.160 fonttal, vagyis 6.1 millió forinttal kerül többe.

Forrás: McLaren