Alternatívát kínál a Jaguar azoknak, akinek az 5.2 másodperces 0-100-as gyorsulást produkáló F-Pace S nem elég hívogató.

A 2018-as New York Auto Show-n bemutatásra kerülő modellben ugyanaz a kompresszoros, 5.8 literes V8-as erőforrás kapott helyet, ami az F-Type-ban és a Range Rover Sport SVR-ben is megtalálható, annyi különbséggel, hogy itt már 550 lóerős teljesítményről és 680 Nm-es nyomatékról beszélhetünk. Az összkerékhajtással és nyolcsebességes automataváltóval kiegészített F-Pace 4.3 másodperc alatt futja a százas sprintet, végsebessége pedig 283 km/óra, vagyis jelentős gyorsulásról van szó az S-változathoz képest, amiben a 6.6 kilogrammal könnyebb, aktív szelepvezérlőrendszerrel ellátott új kipufogórendszer is nagy szerepet játszik.

A Jaguar szerint egyéb változtatásokat is eszközöltek, finomhangolták a felfüggesztést és a karosszériát is, így minden adott a felhőtlen kikapcsolódáshoz. A modell alapból 21, felár ellenében pedig 22 colos felnikkel kérhető, a hátsó kerekek mérete pedig 2.5 cm-rel nagyobb az elsőknél, így féktárcsából is nagyobbat helyezett rá a gyártó (elől: 395 mm; hátul: 396 mm).

Jaguar F-Pace SVR

Az alapmodellhez képest számos aerodinamikai elem is felkerült az autóra, miközben annak formája végig változatlan maradt. Az első lökhárító új, masszív légbeömlővel gazdagodott, és ugyanez mondható el a motorháztetőről és az első kerékjárati ívekről is, miközben adott a már a korábban említett új, négyes kivezetésű kipufogórendszer és az egyedi tetőspoiler is.

Az utastérben SVR jelzéssel ellátott ülések és kormány fogadja a vásárlókat, akik alumínium váltókar segítségével kapcsolgathatják a fokozatokat. A Touch Pro infotainment rendszer vezérlésére egy 10 colos érintőképernyő nyújt lehetőséget, a műszercsoport megjelenítéséért pedig egy 12.3 colos HD felbontású panel vállalja a felelősséget.

Forrás: Jaguar