A magyar autópiac jövőjét is érintheti a lipcsei szövetségi bíróság döntése, amely szerint a német önkormányzatok kitilthatják az utakról a legszennyezőbb, elsősorban dízelmotoros autókat - hívta fel a figyelmet a Magyar Lízingszövetség és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) pénteken.

Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint kockázatot jelent, hogy sok német háztartás megválhat tiltással fenyegetett autójától, amelyek egy része a helyi kereslet hiányában külföld, akár Magyarország felé veheti az irányt.

Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke szerint érdemes lenne az autókat érintő, jelenlegi adórendszer módosítását megfontolni, hogy az fokozottabban figyelembe vegye a környezetterhelést, amire számos jó európai példa van. Több nemzetközi tanulmány szerint az adók csökkentése az egyik leghatékonyabb módszer arra, hogy a kisebb károsanyag-kibocsátással bíró gépjárművek vegyenek részt a közúti forgalomban - tette hozzá. 

Tóth Zoltán, a lízingszövetség főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a német korlátozó intézkedések hatására a magyar utakra kerülő használt autók használhatósága és értéke rendkívüli mértékben csökkenhet néhány éven belül, ami veszteséget jelent a magyar tulajdonosok számára. A szakember megjegyezte azt is, hogy a lízingfinanszírozás lehet az egyik út a korszerűbb, még inkább környezetbarát autók irányába.

A GÉMOSZ és a lízingszövetség közleménye szerint a magyar piacon eladott új autók száma 20 százalékkal, 116 ezerre nőtt tavaly, ugyanakkor a behozott használt autókból 30 százalékkal több került forgalomba, mint újakból. A használt autók között sok korszerűtlenebb, magasabb károsanyag-kibocsátású jármű van, a külföldről behozott autók 30 százaléka 15 évesnél is idősebb volt tavaly.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) csütörtökön szintén olyan intézkedéseket sürgetett, amelyek megelőznék, hogy az idős dízelautók Magyarországra kerüljenek. Emlékeztettek arra, hogy már korábban is javasolták a gépjárműadó átalakítását úgy, hogy a kisebb károsanyag-kibocsátású járművek adóelőnyben részesüljenek, illetve átfogó javaslatot tettek egy környezetvédelmi alapú gépjármű adórendszer bevezetésére.

Forrás: MTI/ Borítókép: Illusztráció