Ahogyan arról néhány nappal ezelőtt már beszámolhattunk, az Arizona állambeli Tempében az Uber egyik Volvo XC90 típusú önvezető üzemmódban közlekedő autója elgázolt egy kerékpárját toló gyalogost, aki sajnálatos módon belehalt sérüléseibe.

Nemrég közölte a rendőrség, hogy a nő nem kihelyezett gyalogátkelőhelyen akart átkelni az úton, az autó pedig mintegy 65 km/órás sebességgel közlekedett, mielőtt a baleset bekövetkezett. Azt már akkor is közölték, hogy az Uber rendszere nem mutatta érdemleges jelét a lassításnak, ez pedig a most közzétett felvételen is jól látható.

A rendőrség ugyanis nyilvánosságra hozta a balesetről készült videót, így látható, hogy a kerékpárját toló nő egy rendkívül szerencsétlen helyen próbált meg átkelni az úton, hiszen a teljes sötétségből bukkant elő - igaz, az önvezető technológia biztonsági rendszerei épp az ilyen és ehhez hasonló esetekre lettek kitalálva.

Láthatjuk azt is, hogy az autóban egy biztonsági sofőr is tartózkodott, aki a baleset pillanatában nem az utat figyelte, ám, ha így tesz, akkor sem biztos, hogy tudott volna valamit tenni az ütközés elkerülésének érdekében.

Íme:

 

Kapcsolódó tartalom: