Többször beszámolhattunk már róla, hogy a következő-generációs AMG A45 teljesítménye a 400 lóerős határt is át fogja lépni, ám úgy tűnik, azok is megkaphatják most a maguk teljesítményadagját, akik képtelenek az újdonság bemutatójáig várni.

A Posaidon nevű német műhely ugyanis fogta az előző-generációs változatot, és annak 2 literes motorjából a megfelelő mozgékonyság érdekében plusz 169 lóerőt facsart ki. Így az A45 már teljesítménye már 550 lóerőre tehető, de változott a nyomaték mértéke is, ami 475 Nm-ről 660 Nm-re nőtt. Ezzel kapcsolatos érdekesség, hogy a nyomaték mértékét elektronikus úton kellett szabályozni, hogy a belső alkatrészek épsége garantálható legyen.

Mercedes-AMG A45 - Posaidon

Galéria: Mercedes-AMG A45 - Posaidon

Ahhoz, hogy az említett teljesítményszint elérhető legyen, szükség volt egy továbbfejlesztett turbófeltöltőre, a motorsportban használatos gyújtógyertyákra, az áttervezett légbeömlőkre és a teljesen új kipufogórendszerre is, amelyet rozsdamentes acélból készítettek a műhelyben. Az átalakítások sora itt azonban még nem ér véget, hiszen a négyhengeres erőforrás egy víz-metanol befecskendező rendszert kapott, a módosított hardver miatt pedig a motorvezérlő rendszere is frissítésre került.

Nem tudni, van-e olyan, aki keveselné az átalakított Mercedes-AMG A45 teljesítményét, mindenesetre a Posaidon közölte, tovább folytatják a munkát, a középpontban pedig az AMG hétsebességes duplakuplungos váltója lesz, ugyanis a műhely szerint a nyomaték mértékén még mindig lehetne növelni.

Forrás: Posaidon