Ahogyan arra számítani lehetett, a Volkswagen lerántotta a leplet a Pikes Peak-i versenyre készített elektromos-meghajtású modellről.

Alig néhány órával ezelőtt mutattuk meg nektek a legújabb képet a Volkswagen modelljéről, máris itt az újabb, ami mellé némi információt is csöpögtetett a vállalat. Az már korábban is tudtuk, hogy az Unlimited kategóriában indulnak az autóval, a most közzétett képek alapján ez pedig nyilvánvalóvá is vált, hiszen ez az egyetlen olyan kategória, ahol a mérnökök gyakorlatilag teljes technikai szabadsággal alkothatnak.

Az óriási hátsó szárnnyal, első splitterrel és cápauszonnyal is felvértezett elektromos-meghajtású sportautó I.D. R Pikes Peak néven került bemutatásra, mindez pedig aligha meglepő, hiszen az már ránézésre is látszik, hogy design tekintetében több közös pont is van a gyártó I.D. tanulmányaival.

Volkswagen - Pikes Peak

A Volkswagen közlése szerint az autó egyértelmű szerepe, hogy bemutassa a gyártó jövőt érintő elképzeléseit az elektromos-meghajtást és a sportos hangolást illetően. Nem ez azonban az egyetlen feladata, hiszen ahogyan a közleményben fogalmaznak: "ez az első lépés a Volkswagen R és a Volkswagen Motorsport jövőbeni kapcsolatának szorosabbra fűzéséhez."

"A Volkswagennel és az I.D. családdal szeretnénk az elektromos mobilitás élmezőnyébe tartozni", mondta Frank Welsch, a gyártó igazgatótanácsának tagja. "Az, hogy a világ leghíresebb hegyi felfutóján versenyezhetünk, és értékes teszt számunkra az általános fejlesztést és a elektromos autókat illetően is."

A versenyt június 24-én rendezik meg, addig pedig biztosan fogunk még hallani a modellről, és megtudhatjuk többek között azt is, pontosan milyen teljesítményadatokra számíthatunk.

Forrás: Volkswagen