Az Auto Forecast Solution jelentése szerint a Cadillac már az Escala tanulmány sorozatgyártásának előkészületi munkálatait végzi, ám az egyelőre továbbra sem világos, hogy pontosan milyen formában készül majd el a modell.

A két évvel ezelőtt Montereyben bemutatott koncepció 5,3 méteres hosszúsággal rendelkezett, meghajtásáról pedig egy 4.2 literes ikerturbós V8-as motor gondoskodott. Az emissziós értékek kordában tartása miatt hengerdeaktiváló technológiával is felvértezett szedán a vállalat új stílusjegyeit is megmutatta, ám semmilyen jövőbeni modell érkezését nem vetítette elő - legalábbis akkor még úgy tudtuk.

Cadillac Escala tanulmány

Galéria: Cadillac Escala tanulmány

A legfrissebb hírek szerint azonban az Escala sorozatgyártásba kerülhet, a folyamatnak pedig a General Motors detroiti gyára adhat otthont, az, amelyikben a CT6, az Impala és a Volt is készül. Pozícióját tekintve megoszlanak a vélemények, így nem tudni, hogy a jelenlegi csúcsnak számító CT6 alá vagy fölé érkezik-e meg, és az sem egészen biztos, hogy a "végtermék" szedán formát ölt, hiszen egy kupé is könnyedén számításba jöhet.

Forrás: Motor1