Az Autocar értesülései szerint szinte biztosra vehető, hogy a 2019-ben bemutatásra kerülő SUV a Varekai nevet kapja a gyártótól. A név egyébként egy korábbi Cirque de Soleil előadás neve volt, jelentése bárhova - vagyis egyértelmű utalás az autó képességeire.

Andy Palmer vezérigazgató elmondta, mindössze négy nappal kinevezése után adta parancsba a modell elkészítését, amely véleménye szerint létfontosságú a jövőre nézve: "Amikor egy olyan vállalat vezetéséről tárgyalsz, mint az Aston Martin, már a kinevezés előtt szemlélteted terveidet a tulajdonosokkal. Részemről az üzenet egyértelmű volt: ha az Aston Martin fenn akar maradni, kötelező egy SUV-t készítenünk", mondta a vezető.

Függetlenül a név változásától, a tanulmány és a sorozatgyártott változat számos ponton egyezőséget fog mutatni, noha olyan is lesz, amiben eltérnek majd egymástól. A szériaváltozat például biztosan négyajtós kialakítással és magasabb tetővonallal kerül bemutatásra, ám a fő stílusjegyek Palmer szerint változatlanok maradnak.

Aston Martin DBX tanulmány

Galéria: 2015 Aston Martin DBX tanulmány

Felmerült néhány kérdés a hajtáslánc kapcsán is, hiszen míg a tanulmány tisztán elektromos-meghajtású volt, addig a közutakra kerülő változat esetében további opciók megjelenésére is számítani lehet. Az egyik ilyen a DB11-ben szolgálatot teljesítő AMG-től kölcsönzött ikerturbós V8-as és V12-es egység, amik a csúcsmodellekben kaphatnak majd helyet. Jó eséllyel egy hibrid vagy teljesen elektromos hajtáslánc is érkezhet, ami viszont biztos kiesett a lehetőségek közül, az a plug-in hibrid kialakítás.

Ellentétben a Porsche és a Bentley véleményével, Palmer szerint a hajtáslánc felhasználói élmény terén nem éri el azt a szintet, amit az Aston Martin ügyfelei megérdemelnek, így ők személy szerint nem is számolnak vele. Az Autocar úgy tudja, a hibrid rendszer akár a Valykrie-ből vagy a Mercedes-AMG GT tanulmányból is átültetésre kerülhet, ami azt jelenti, hogy 800 lóerő körüli teljesítménnyel kell számolni.

Forrás: Autocar