A Volkswagen idei tervei között szerepel a nyolcadik-generációs Passat frissített változatának piacra dobása, ennek pedig az európai ügyfelek is örülhetnek, hiszen a gyártó az öreg kontinensen is elérhetővé teszi a modellt.

A vállalat éves konferenciáján Herbert Diess elmondta, a frissített Volkswagen Passat részét képezi modelloffenzívára vonatkozó terveiknek, melynek keretében 22 új modellt mutatnak be idén, közülük kilencet csak és kizárólag a kínai piac számára.

Volkswagen Passat GT

Galéria: 2018 Volkswagen Passat GT

"Az áttervezett Passat Európában is megvásárolható lesz. Ahogyan azt már megszokhattuk, érkezik a Variant és hibrid változat is, majd az év végén kompakt méretű városi SUV-nk, a T-Cross is megérkezik a kínálatba", mondta Diess, aki ezen kívül semmit sem árult el a Passat várható frissítéseivel kapcsolatban.

Bár híján vagyunk az információknak, szinte biztos, hogy áttervezett fényszórókra és hátsó lámpákra, enyhén módosított utastérre és új technológiai fejlesztésekre valamint asszisztensrendszerekre kell majd számítanunk.