A Google önvezető járművekkel foglalkozó részlege készítette az alábbi, kissé megdöbbentő videót.

A Google néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy önvezető technológiával foglalkozó részlegük, a Waymo több ezer új Chrysler Pacifica típusú furgont vásárol, hogy aztán azokat munkára fogják.

Ekkor készült az alábbi felvétel is, amiben arra kértek különböző embereket, hogy próbálják ki önvezető autóikat, miközben a reakcióikat is megfigyelték. A vezető nélküli közlekedés vegyes érzelmeket váltott ki az utasokból, volt, aki számára furcsa volt, de olyan is akadt, aki elismerően biccentett, majd megjegyezte, hogy nincs mese, ez a jövő.

Összességében azonban ez továbbra is csak egy promó videó, és láthattuk már korábban, hogy a mesterséges intelligencia által vezérelt autók sem tévedhetetlenek, szóval egyelőre nagyobb nyugodtsággal tölt el minket, ha egy hús-vér ember is helyet foglal a kormány mögött.

A technológia azonban rohamos ütemben fejlődik, és néhány éven belül garantáltan eljut a szintre, ami már mindenki számára elfogadható.