A Volkswagen vezetője reagált a német bíróság által meghozott döntésre, melynek értelmében a nagyvárosok dönthetnek úgy, hogy a legszennyezőbb dízelmotorral szerelt autókat kitiltják a belvárosokból. A márka vezetője szerint mindez ijesztő képet fest, ráadásul teljesen fölösleges.

Stuttgart és Düsseldorf lehet majd első két olyan nagyváros, amelyből kitiltásra kerülhetnek az Euro 4-es vagy annál régebbi dízelmotorral szerelt autók. Ez azt jelenti, hogy egyetlen olyan dízelüzemű modell sem közlekedhetne az említett városokban, amelyeket 2006 előtt gyártottak. A helyzet pedig tovább is fajulhat, ugyanis egyes hírek szerint rövidesen az Euro 5-ös motorok is bekerülhetnek a képbe.

Párizs, Madrid, Mexikóváros és Athén 2025-től léptetné életbe a tiltást, míg Franciaország és az Egyesült Királyság 2040-ig adna időt az autógyártóknak. Nem mindenki ilyen türelmes azonban, hiszen a környezettudatosságukról is ismert dánok már jövőre sem szeretnének szennyező dízeleket látni a városokban.

"Néhány évvel ezelőtt Stuttgartban évi 800 óra volt az, amikor a levegő szennyezettsége átlépte a határértéket, ám tavaly mindössze már csak három óráról beszélhettünk. A helyzet folyamatosan javul, mert minden egyre tisztább és tisztább lett", nyilatkozta a VW vezetője, Herbert Diess.

Volkswagen I.D. Vizzion Concept Teaser

Galéria: Volkswagen I.D. Vizzion Concept Teaser

"Három évvel ezelőtt 90 olyan városunk volt, ahol átlépte a határértéket a szennyezés mértéke, tavaly viszont ezek száma 70-re csökkent, 50 esetben pedig nagyon közel voltunk a limithez, ami azt jelenti, hogy ez 50 város idén vagy jövőre már a megfelelő minőségű levegővel rendelkezhet."

"Marad tehát 20 város, ahol a levegő minősége elfogadhatatlan marad, és ha ezeket megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy mindenhol három-négy utca okozza a problémát, ahol az autók feltorlódnak, és mivel nincs szabad áramlás a levegőnek, itt valóban egészségre káros körülményekről beszélünk. Ezeken a területeken kellene dolgozni, de ha senki semmit nem tesz, két-három éven belül akkori is javulni fog a helyzet, hiszen egyre több tisztább autó lesz az utakon", mondta.

Diess közölte azt is, személy szerint harcolni fog azért, hogy ezek a tiltások ne léphessenek életbe, hiszen szerinte teljesen fölöslegesek, ráadásul a helyzet a tömegközlekedés felfuttatásával és modernizálásával is javítható lenne.

Forrás: Autocar