Az A110 Pure és az A110 Légende már korábban bemutatkozott, hiszen maga a francia cég rántotta le a leplet az egyedi kiadásokról. A genfi kiállításra tartogattak még egy újdonságot, ami a Signatech által kifejlesztett GT4-es versenyváltozat, kettőre növelve a pályaverziók számát, hiszen az A110 Cuppal márkakupát fognak bonyolítani.

Az autó technikai paramétereiről nem árultak el részleteket az Alpine emberei, csupán annyit tudni, megemelték az 1.8 literes, négyhengeres turbómotor 252 lóerős teljesítményét, a leszorítóerő pedig magától értetődően nagyobb, mint a Cup esetében. Az A110 GT4 küldetése nem más, mint az, hogy a világ nagy presztízzsel bíró gyártói ellen lépjen fel a versenypályákon.

Eleinte csak kevés GT4 fogja róni a köröket Európában a 2018-as év második felében, mielőtt 2019-ben beindulna a „nagyszériás” gyártás. Az autókat ügyfélcsapatok futtathatják majd, akik számára a Signatech kínál gyári támogatást. Azoknak sem kell búsulniuk, akik már az A110 Cup mellett döntöttek, ugyanis egy kit révén GT4-es szintre lehet emelni az autót.

Kapcsolódó cikk:

Galéria: Az Alpine standja a 2018-as genfi szalonon