A TSR-S valahol a kizárólag pályákon használható TSR és a TS1 GT között helyezkedik majd el, a nevében lévő S-betű pedig a street, vagyis a közúti kiadás jelzője. A modell meghajtásáért egy házon belül fejlesztett duplakompresszoros, 5.8 literes V8-as egység felel, amely 8500-as fordulatszámnál 1177 lóerős teljesítményt és 1100 Nm-es nyomatékot szabadít az utakra.

Az autó száraz súlya 1495 kilogramm, ennélfogva pedig szédületes teljesítményre képes, hiszen a 0-100-as gyorsulás 2.8, a 0-200-as sprint pedig mindössze 6.8 másodpercig tart. Nem tudni, hogy végsebesség tekintetében hol lenne a határ, mindenesetre az elektronikus korlátozó 325 km/órás tempónál lép életbe.

Zenvo TSR-S

Annak érdekében, hogy ez a teljesítmény elérhető legyen, a TSR-S megalkotásakor az első és hátsó segédváznál könnyített acél és alumínium ötvözetet alkalmaztak, míg maga a vázszerkezet kompozit anyagból készült. A dán műhely szerint egy komplikált tervezés végeredményeként született meg a modell, ugyanis szerették volna azt úgy közutakon is használhatóvá tenni, hogy közben a lehető legközelebb áll a pályaspecifikus változathoz.

Az erőforrás esetében három beállítási mód is elérhető, az első a Minimum, amelynél mindössze 700 lóerő áll rendelkezésre, a második pedig a Maximum, ahol a teljes 1177 lóerő lehívható a motorból. A harmadikat szándékosan említjük külön, ugyanis az IQ nevet viselő mód a kipörgésgátló közreműködésével folyamatosan monitorozza a gumik tapadását, a rendszer pedig az ott kapott értékeknek megfelelően állítja be az ideális teljesítményt.

Nem hétköznapi az autóba épített hétsebességes, duplakuplungos váltó sem, amely közúti használatnál a gördülékeny, simább futás érdekében elektronikusan vezérelt váltásokkal operál, versenymódban viszont mechanikus üzemmódba kapcsol a lehető legélvezetesebb vezetési élmény megteremtésének érdekében.

Zenvo TSR-S

Galéria: Zenvo TSR-S

Szintén érdemes ejteni pár szót a Centipretal Wing nevet viselő hátsó szárnyról is. Az elnevezés nem a véletlen műve, az elem ugyanis két tengely között forgásra is képes, tehát horizontális pozícióba történő állításkor akár légfékként is használható, miközben kanyarodás közben már az extra tapadás és leszorítóerő garantálásáról biztosítja a vezetőt.

Az utastér nem meglepő módon versenyorientált kialakítást kapott, minden fölösleges dolgot kidobáltak belőle a tervezők, hiszen nincs hangrendszer, navigációs rendszer, klíma, de még légzsák sem. Szinte mindenhol karbonborítással találkozhatunk, Alcantara kárpitozást pedig csak ott használtak, ahol nagyon fontos volt a szélvédő okozta tükröződés elkerülése miatt.

Fontos információ a Zenvo kapcsán, hogy mindössze évi öt példány legyártását tervezik, ez az öt pedig megoszlik a TSR, a TS1 GT és a TSR-S között, tehát bármelyik mellett is döntsön a vásárló, ritkább modellt terelgethet majd, mint a Chiron, a LaFerrari, vagy épp a Senna.

Forrás: Zenvo