A japán gyártó Volkswagen Golf-riválisa design tekintetében egyértelműen szintet lépett, hiszen a hosszabb tengelytávnak köszönhetően 40 mm-rel megnyújtott és 25 mm-rel alacsonyabbra vitt modell sokkal attraktívabb lett, mint eddig bármikor.

A karosszéria alatt a Toyota TNGA platformját találhatjuk, amely olyan modellek esetében is alkalmazásra kerül már, mint a Prius vagy épp a C-HR. Az új architektúrának köszönhetően az Auris tömegközéppontja alacsonyabbra került, ami a merevebb vázszerkezettel és a hátsó multi-link felfüggesztéssel karöltve a gyártó szerint minden eddiginél jobb vezetési élményt eredményezett.

Az új Toyota Auris

Galéria: 2018 Toyota Auris

Az újdonság azonban más területeken is előrelépett, hiszen most először fordul elő az, hogy két hibrid erőforrás is szerepel a kínálatban. A vásárlók a Priusból és a C-HR-ből már jól ismert 122 lóerős teljesítmény leadására képes 1.8 literes egység mellett a vadonatúj, villanymotorral kiegészített 2 literes benzinmotorra is igényt tarthatnak, amely 180 lóerővel áll rendelkezésükre.

Azok, akik továbbra sem lelkesednek a hibrid rendszerek iránt, más opció híján a belépőszintet képviselő turbófeltöltővel kiegészített 1.2 literes, 116 lóerős benzinmotort választhatják.

Forrás: Toyota