A Volkswagen számos tanulmányt bemutatott az elmúlt években, melyek döntő többségéből sorozatgyártott változat is lesz, most azonban itt újabb koncepció, amely a közeli helyett a távoli jövőt hivatott bemutatni.

Kívülről nézve a négyajtós kialakítású ID VIZZION alig különbözik attól, amit ma is láthatunk az utakon, az utastérben azonban forradalmi újítások és technológiák kaptak helyet. Odabenn négy, egymástól elválasztott ülést láthatunk, na meg azt, hogy az autóból a kormány mellett a hagyományos pedálok is hiányoznak. A tanulmány ugyanis egy tisztán elektromos-meghajtású, önvezető technológiával ellátott modell, amely saját magától navigál a legnehezebb forgalmi szituációkban is, levéve ezzel a terhet a "vezetőről", aki menet közben is szabadon társaloghat utastársaival.

VW I.D. Vizzion concept

A nappali jellegű utastér tökéletes társalgóként funkcionálhat az utasoknak, akik kényelmes, lábtartókkal kiegészített ülésekben foglalhatnak helyet. A kellemes érzet megteremtéséhez hozzájárulnak a rengeteg természetes fényt átengedő nagy méretű oldalsó ablakok és a napfénytető is, amely az autó teljes felső részét beborítja. Annak érdekében, hogy a kívánt hatás elérhető legyen, az üvegfelületek átlátszósága elektronikusan állítható, így az is megvalósítható, hogy sötétben, a szinte teljesen átlátszó napfénytetőn keresztül a csillagokban gyönyörködjünk utazás közben.

Helyet kapott az autóban a mesterséges intelligencia is, aminek köszönhetően az utasok hangvezérlés segítségével személyre szabhatják beállításaikat, majd a későbbiekben fogadhatják az autótól érkező javaslatokat. Az azonosítás biometrikus vagy okoseszközös úton történik, előbbi esetében a rendszer arcfelismerést végez, utóbbi esetében pedig egy okostelefon vagy táblagép segítségével történik a hitelesítés.

VW I.D. Vizzion concept

Miután ezen túl vagyunk, a rendszer képes arra, hogy személyre szabja az olyan beállításokat, mint az ülések pozíciója, a streaming szolgáltatások elérése és indítása, vagy épp a klíma. Noha ez utóbbi funkció nem annyira futurisztikus, mint a korábban felsoroltak, a Volkswagen gondoskodott róla, hogy egy sokkoló fejlesztés is bekerüljön az autóba. Ehhez a Microsoft HoloLens kiterjesztett valóság platformját hívták segítségül, amely virtuális kijelzőket vetít az utasok elé.

Nem tudni, hogy ennek mekkora haszna lehet, de örömteli látni, hogy ennél egy fokkal előremutatóbb fejlesztést is eszközöltek, ugyanis az autó fedélzeti rendszere a kívül elhelyezett lézerektől, kameráktól és radarszenzoroktól érkező útviszonyra és forgalomra vonatkozó adatokat feldolgozza, összeveti a felhőben tároltakkal, majd ezek alapján határozza meg a vezetési módot és a legrövidebb/gyorsabb útvonalat. Ha mindez nem lenne elegendő, a Volkswagen ezen a területen a jármű-jármű kommunikációban is nagy potenciált lát.

VW I.D. Vizzion tanulmány

Galéria: VW I.D. Vizzion tanulmány

Ami magát a hajtásláncot illeti, talán nem meglepő, de elektromos-meghajtásról van szó. Az első tengelyen egy 101 lóerős, a hátsó tengelyen pedig egy 201 lóerős villanymotor kapott helyet, amik a 111 kWh-s kapacitású akkumulátorral karöltve 665 kilométeres hatótávolságot biztosítanak.

Forrás: Volkswagen