Kiváló alternatíva lehet majd azok számára, akiknek a C63 vagy túl erős, vagy pedig túl drága.

A Mercedes-Benz február elején mutatta be a sokak által kedvelt C-osztály frissített változatát, most pedig, néhány héttel később a Genfi Autószalon nyitányán a sportváltozat, a Mercedes-AMG C 43 is megérkezett. Ezen verzió természetesen gyengébb lett, mint az AMG C 63 S, ám így is biztosan sokan szemügyre veszik majd a gyártó standján, ahol rajta kívül a Mercedes-AMG GT Coupé, az AMG CLS 53 és az AMG G 63 is képviselteti magát.

Ahogyan azt már a hagyományos C-osztály frissített változatánál is elmondtuk, túl nagy módosításokra nem érdemes számítani, a Mercedes ugyanis épp csak annyit alakított a típuson, hogy az az elkövetkező néhány évben is frissnek tűnjön. Közelebbről megvizsgálva persze felfedezhetünk néhány érdekességet, hiszen a sportos variáns új lökhárítókkal, felnikkel és modernizált utastérrel is gazdagodott.

2019 Mercedes-AMG C43 Sedan

A Mercedes-AMG C 43 alapvetően egy sportosra hangolt modell lett, azonban első pillantásra ez nem feltétlenül látszik, főleg nem ebben a fekete színben, amely meglehetősen jól elrejti az autó előnyeit. Különböző elemek azonban egyértelműen utalnak rá, hogy nem az alapmodellel van dolgunk, hiszen az AMG-re jellemző hűtőrács, az agresszív kialakítású légbeömlők és a négyes kivezetésű kipufogórendszer igen árulkodó jelek tudnak lenni. Az alapmodellhez hasonlóan itt is változott a fényszórók grafikája, és nőtt a felnik mérete is, amik igényektől függően 17 és 19 col között alakulnak.

Az utastérben ismerős elemekkel találkozhatunk, a digitális műszercsoport az S-osztályból, a kormány pedig az új A-osztályból érkezett, ám ezt leszámítva is tipikus Mercedes-világot kapunk. Sportváltozat ide vagy oda, technológiai fejlesztésekből itt sincs hiány, hiszen van aktív távolságtartó, holttér-figyelő és kormány és sávtartó asszisztens, keresztirányú forgalomfigyelővel kiegészített vészfékasszisztens, jelzőtábla-felismerő rendszer és Car-to-X kommunikációs platform is, amelynek köszönhetően az új C-osztály képes a más, hasonló technológiát használó autókkal történő kommunikációra. 

Mercedes-AMG C43

A motorháztető alatt a német gyártó megnövelt méretű turbófeltöltőkkel ellátott 3 literes, V6-os biturbó egysége került elhelyezésre, melynek teljesítménye a változtatásoknak köszönhetően 370 lóerőről 390-re emelkedett. Ehhez 520 Nm-nyi csúcsnyomaték társult, amit 2500 és 5000-es fordulatszám között érhetnek el a vásárlók. Az erő egy kilencsebességes automata váltó segítségével jut el az összkerékhajtási rendszerhez, ez a kiépítés pedig 4.7 másodperces 0-100-as gyorsulást és 250 km/órás végsebességet eredményez.

Az AMG C43 kombi változatban is elérhető, ám annak számai szinte teljes egészében megegyeznek a szedán értékeivel.

Mercedes-AMG C 43 4MATIC limuzin

Mercedes-AMG C 43 4MATIC kombi

Motor

3.0-literes V6 két turbófeltöltővel

3.0-literes V6 két turbófeltöltővel

Térfogat

2996 cc

2996 cc

Teljesítmény

287 kW (390 hp) 6100-as fordulatnál

287 kW (390 hp) 6100-as fordulatnál

Csúcsnyomaték

520 Nm 2500-5000-es fordulatnál

520 Nm 2500-5000-es fordulatnál

Hajtás

AMG Performance 4MATIC összkerékhajtási rendszer

AMG Performance 4MATIC összkerékhajtási rendszer

Váltó

AMG SPEEDSHIFT TCT 9G

AMG SPEEDSHIFT TCT 9G

Kombinált üzemanyagfogyasztás

9.3-9.1 l/100 km

9.6-9.4 l/100 km

Kombinált CO2-kibocsátás

213-209 g/km

220-214 g/km

Hatékonysági osztály

F

F

Gyorsulás 0-100 km/óra

4.7 mp

4.8 mp

Végsebesság

250 km/h

250 km/h

Forrás: Mercedes-Benz