Az a tény, hogy a Mercedes nemrég bemutatta a következő-generációs ötajtós A-osztályt, még nem jelenti azt, hogy a régebbi modellekről megfeledkeztek volna. Jól jelzi ezt az is, hogy megérkezett a CLA Shooting Brake Night Edition változata, amely a sorozatnál már megszokott elemekkel igyekszik egy kis üdeséget csempészni a modell hétköznapjaiba.

A Genfi Autószalonon bemutatásra kerülő Night Edition kivitel némi AMG felütéssel látja el a modellt, apróbb kiegészítőelemeket az autó frontrészén, oldalán és hátulján is felfedezhetünk, és természetesen nem maradtak le az Affalterbachban készülő 18 colos méretű egyedi felnik sem. Utóbbival kapcsolatos érdekesség, hogy azok, akik kifizetik a Night Package felárát, lehetőséget kapnak arra is, hogy most először olyan Mercedes-Benz modellt vezessenek, amely alatt már gyárilag is teljesen feketére fújt felnik találhatók.

Mercedes CLA Shooting Brake Night Edition

Galéria: Mercedes CLA Shooting Brake Night Edition

A sportos külső mellől természetesen a LED fényszórók sem hiányozhatnak, mint ahogy az első kerékjárati ív mögött elhelyezett "Edition" felirat felbukkanása is kötelező. Arról, hogy mi a helyzet az utastérben, arról csak beszámolni tudunk, ugyanis a Mercedes eddig a pillanatig képet nem közölt. Elmondták viszont, hogy számos fehér színű díszítéssel találkozhatunk, többek között a szellőzők élei is ilyen színben pompáznak, de megjelennek odabenn a karbonhatású berakások és az egyedi, "Edition" jelzéssel ellátott szőnyegek is.

Lesznek, akik fintorogva néznek majd az új változatra, ám nekik sem kell elszomorodniuk, ugyanis elérhető belőle egy Night Edition Starlight variáns is, amely titánszürke AMG felnikkel és gyémántmintázatú, krómozott "tüskékkel" ellátott hűtőráccsal igyekszik majd magához terelgetni a vásárlókat.

Azok számára is jó hírrel szolgálhatunk, akik a hagyományos CLA ilyen változatait látnák szívesebben a garázsban, hiszen a Mercedes megerősítette, hogy mindkét kivitel elérhető lesz, és igaz ez a GLA crossover és a B-osztály esetében is.

Forrás: Mercedes-Benz