Az első teljesen elektromos-meghajtású Jaguar összkerékhajtással, 400 lóerős teljesítménnyel és 485 kilométeres hatótávolsággal került bemutatásra.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy megkezdődött a vadászat a Teslára, ugyanis az elkövetkező években sorra érkeznek majd a különböző autógyártók tisztán elektromos-üzemű modelljei - akár SUV kivitelben is. A Jaguar meglehetősen hamar lépett ez ügyben, így már ma bemutatkozhatott a Model S és Model X eddigi legnagyobb riválisa, az I-Pace, amelynek hivatalos bemutatójára a Genfi Autószalonon kerül sor.

Méretét tekintve az I-Pace tökéletesen illeszkedik a márka portfóliójába, hiszen 4.68 méteres hosszúsága szinte centire pontosan megegyezik azzal, amivel az XE rendelkezik (4.67 méter), és nem sokkal marad el a 4.73 méteres F-Pace-től sem. A tengelytáv hosszúsága 2.99 méterben lett meghatározva, ez pedig már komolyabb különbséget jelent, hiszen az F-Pace esetében itt csak 2.87 métert mérhetünk.

Jaguar I-Pace

Vizuális szempontból is érezhető lesz az eltérés, ugyanis Ian Callum, a Jaguar főtervezője szerint az I-Pace kabinja előretolt lett, amit nyilván az tett lehetségessé, hogy a motorháztető alól hiányzik a nagy helyet foglaló belsőégésű egység. Az autó akár 22 colos felnikkel is kérhető lesz, a kilincsek besüllyednek a karosszériába, felár ellenében pedig légrugós felfüggesztés is kérhető, ami 105 km/órás sebesség fölött 10 milliméterrel csökkenti az autó hasmagasságát.

A Jaguar közlése szerint az I-Pace vásárlók tágas utastérrel szembesülhetnek, hátul 890 mm-es lábteret alakítottak ki, a fejtér pedig még a lejtős tetővonal ellenére sem jelent problémát. A hagyományos váltó száműzésének köszönhetően egy 10.5 literes tároló is kialakításra került a középkonzolon, miközben a tabletek és a laptopok tárolására egy ülés alatt elhelyezett rekeszben nyílik lehetőség. A csomagtartó űrtartalma az ülések lehajtása nélkül 656 liter, azok lehajtása után 1453 liter, ami némileg elmarad az F-Pace 650 és 1740 literes értékeitől.

Jaguar I-Pace

Jó hír a vegánoknak, hogy a Jaguar az ő elvárásaikra és igényeikre is gondolt, ezért az utastér a hagyományos bőrkárpit mellett szövettel és újrahasznosított anyagokkal is kérhető lesz. Ezt leszámítva azonban nagy újításokkal nem találkozhatunk, az I-Pace a Range Rover Velarhoz hasonlóan két, egy 5 és egy 10 colos kijelzővel operál, és nem maradt ki a digitális műszercsoport sem, amely egy 12.3 colos kijelzőn jeleníti meg a szükséges adatokat és információkat. Dolgozik a mesterséges intelligencia is, a rendszer képes megjegyezni a különböző beállításokat, így például, ha reggelenként bekapcsolt kormányfűtéssel szoktunk munkába indulni, a rendszer automatikusan aktiválja ezt a funkciót számunkra.

A Jaguar I-Pace meghajtásáról két villanymotor gondoskodik, melyek közül egy az első, egy pedig a hátsó tengelyen került elhelyezésre, így teremtve meg az összkerékhajtás lehetőségét. A villanymotorokat egy 90 kWh-s akkumulátorcsomag táplálja, amely a WLTP mérés szerint akár 485 kilométeres hatótávolságot is kínálhat az utasoknak. A 80%-os állapot 100 kW-os gyorstöltővel már 40 perc alatt elérhető, a 100 kilométeres hatótávolság biztosító szint pedig 15 perc alatt hozható.

Jaguar I-Pace

A  villanymotorok 294 kilowattos teljesítménye 400 lóerőnek felelnek meg, innen a modell teljes neve is, ami nem más, mint a Jaguar I-Pace EV400. A 0-100-as gyorsulás 4.8 másodpercig tart, ami a Tesa Model S P100D 4.9 másodperces értékénél is kedvezőbb, igaz, utóbbi autó nehezebb, mint az alumínium karosszériás I-Pace, így az összehasonlítás nem teljesen fair.

Az új I-Pace értékesítése az idei év második felében veszi kezdetét három felszereltségi szinttel. Az S, az SE és a HSE mellett egy éven keresztül elérhető lesz még egy First Edition változat is, amely már az eleve kimagasló luxust nyújtó HSE szintre fog épülni és számos egyedi kiegészítőt fog kínálni.

Forrás: Jaguar

Jaguar I-Pace