A Toyota kiadta sajtóközleményét, melyből kiderült, hogy idén is számos meglepetéssel készülnek a rajongóiknak, köztük a következő-generációs Auris bemutatójával is.
Bár érthető módon igyekeznek a lehető legtöbb információt megtartani maguknak, az Auris kapcsán annyit azért elárultak, hogy egy dinamikusabb külső design érkezésére kell számítanunk, na meg a vadonatúj 2 literes erőforráséra, amely egy hibrid rendszer elemeként kerül be az autóba.
Sajnos ez minden, amit elárultak róla, de más érdekességek is maradtak a tarsolyban, hiszen kiállításra kerül a frissített, fiatalosabb megjelenéssel rendelkező Aygo, aminek teljesítményén és kezelhetőségén is javítottak.

Nem meglepő módon szerves részét képezi majd a Toyota standjának a plug-in hibrid, a teljesen elektromos és az üzemanyagcellás technológia is, miközben plusz elemként a mesterséges intelligencia is megjelenik. Utóbbi az önvezető technológiával karöltve a Concept-i sorozatban kerül szemléltetésre, ami egy három, akkumulátortechnológiás modellből álló családnak tekinthető, melynek tagjait a különböző felhasználói igényekhez és vezetési módokhoz tervezték.
A Genfi Autószalonon mutatkozik be az üzemanyagcellás TOYOTA FINE-Comfort Ride Concept is, amely azt hivatott bemutatni, hogy a technológia a tágas, prémium kategóriás limuzinoknál is kiválóan alkalmazható.
Végül, de nem utolsósorban, bemutatásra kerül egy modern, versenyspecifikus tanulmány is, amely jó eséllyel a sokak várt Supra-utód lesz.
Forrás: Toyota